PRIVACY POLICY
1. Összefoglaló
A pribekferenc.hu (a weboldal tulajdonosa Pribék Ferenc, a továbbiakban: Adatkezelő) a
weboldalai működtetése során a honlapra látogató, a honlapon regisztráló, authentikáló, illetve a honlap főoldalán található „ÍRJ BÁTRAN!” rovatát igénybe
vevő (a továbbiakban: Érintett) adatait kezeli. Minden személyes adatot kizárólag a vonatkozó jogszabályok, különösen az Európai
Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 számú Rendeletének és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek
(a továbbiakban: Infotv.) megfelelően gyűjtök, valamint kezelek. Adatait a lehető legnagyobb biztonságban tárolom, azokat harmadik
félnek csak az Ön hozzájárulásával, vagy jogszabály által előírt esetekben (pl. hatósági megkeresés) adom át. Személyes adatairól
felvilágosítást, illetve azoknak törlését az email@pribekferenc.hu címen illetve levélben (Pribék Ferenc, 1043 Budapest, Berda József utca 34.) kérheti.
Amennyiben egyéb körülményekből nyilvánvalóan más nem következik, jelen tájékoztatóban szereplő fogalmak alatt a GDPR 4. cikkében (Fogalommeghatározások) meghatározott fogalmakat kell érteni.

2. Adatkezelő neve, elérhetőségei
Az adatkezelő megnevezése: Pribék Ferenc
Az adatkezelő levelezési címe: 1043 Budapest, Berda József utca 34.
Az adatkezelő e-mail címe: email@pribekferenc.hu
Az adatkezelő telefonszáma: +36-30/607-0926

3. Az adatkezelési tájékoztató célja
Jelen adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: Tájékoztató) célja, hogy a pribekferenc.hu
által alkalmazott adatkezelési és adatvédelmi elveket rögzítse. Adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény
tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen Tájékoztatóban és a
hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.
Az adatok kezelésével összefüggésben az Adatkezelő ezúton tájékoztatja az Érintettet a honlapon, általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett elveiről és gyakorlatáról, valamint az Érintett jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.
Az Adatkezelő tiszteletben tartja honlapja látogatóinak személyhez fűződő jogait; a rögzített személyes adatokat bizalmasan, az adatvédelmi jogszabályokkal és nemzetközi ajánlásokkal összhangban, a jelen adatkezelési tájékoztatónak megfelelően kezeli. Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot ezen tájékoztató bármikori megváltoztatására, melynek hatálybalépéséről az Adatkezelő tájékoztatja az Érintettet, ezzel együtt az Érintettnek a honlap további használatához el kell fogadnia a módosításokat az Adatkezelő által biztosított módon. A Tájékoztatóban rögzített elvek, eljárások megfelelnek az Infotv.-nek valamint a GDPR-nak.

4. A kezelt személyes adatok köre, ideje, célja
Kezelt adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés jogalapja |
Adatkezelés időtartama |
---|---|---|---|
Név | Az Adatkezelővel való kapcsolatfelvétel lehetővé tétele |
Érintett hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) a) |
Megadott hozzájárulás visszavonásáig |
Email cím | Az Adatkezelővel való kapcsolatfelvétel lehetővé tétele |
Érintett hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) a) |
Megadott hozzájárulás visszavonásáig |
Technikai adatok
A honlap használata során az Adatkezelő technikai okokból automatikusan rögzíti az Érintett publikus IP címét a regisztráció,
authentikációk és az üzenetküldések alkalmával. Ezen adatok naplózását a rendszer folyamatosan végzi, de nem kapcsolja össze a
regisztráció során vagy a felhasználás során megadott adatokkal. Az így nyert adatokhoz az Érintett nem, csak az Adatkezelő és a
Szolgáltató fér hozzá. Szolgáltató rögzítheti azoknak az internetoldalaknak az adatait, ahonnan a Felhasználó eljutott a honlapra,
és azokat is, amelyeket a honlapon látogatott, valamint a látogatás idejét és időtartamát. Az Érintett személyére, profiljára ezekből
az adatokból nem lehet következtetni.
Egyéb adatkezelés
Ezen tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Bíróság, ügyész, nyomozó hatóság,
szabálysértési hatóság, közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetőleg jogszabály felhatalmazása
alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az
Adatkezelőt. A hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és
olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
5. A személyes adatok tárolása, védelme, hozzáférés az adatokhoz
Az Adatkezelő számítástechnikai eszközökkel tárolja a személyes adatokat, a Szolgáltató által üzemeltetett környezeten. Az adatokat
elsődlegesen az Adatkezelő jogosult megismerni.
Az Érintettre vonatkozó személyes adatok továbbítására kizárólag törvényben kötelezően meghatározott esetben (pl. törvényben feljogosított hatóság megkeresése esetén), illetve a Felhasználó hozzájárulása alapján kerülhet sor. Az Adatkezelő védi a kezelt adatokat a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, törlés, valamint a sérülés és a megsemmisülés ellen. Az Adatkezelő adatvédelmi nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az általa kezelt személyes adatok körét, az esetleges adatvédelmi incidenssel érintett személyek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

6. Adatbiztonság
Az Adatkezelő minden szükséges lépést megtesz, hogy biztosítsa az Érintett által megadott személyes adatok biztonságát mind a hálózati
kommunikáció során, mind az adatok tárolása, őrzése során.
A személyes adatokhoz szigorúan korlátozott a hozzáférés a jogosulatlan megismerés, a személyes adatok jogosulatlan megváltoztatása, illetve jogosulatlan felhasználása megelőzésére.
Az Adatkezelő honlapját kiszolgáló szerverek a Magyar Hosting Kft. adatközpontjában találhatók. Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét; a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult Felhasználónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök. A fenti kötelezettségvállalást az Adatkezelő az Adatkezelő megbízásából eljáró adatfeldolgozók részére is előírja.

Adatvédelmi incidens
Adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy
jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést
eredményez. Az Adatkezelő nyilvántartja az adatvédelmi incidenseket, feltüntetve az adatvédelmi incidenshez kapcsolódó tényeket, annak
hatásait és az orvoslására tett intézkedéseket. Adatkezelő incidens bekövetkezése esetén – kivéve, ha nem jár kockázattal a természetes
személyek jogaira és szabadságaira nézve – indokolatlan késedelem nélkül, de legfeljebb 72 órán belül tájékoztatja az Érintettet és a
felügyeleti hatóságot (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) az adatvédelmi incidensről. Az Érintettet nem kell
tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül.
a) Az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
b) Az Adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az Érintett jogaira és szabadságaira jelentett, a GDPR 33. cikk (1) bekezdésében említett magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
c) A tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az Érintettet nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az Érintett hasonlóan hatékony tájékoztatását.

7. Érintetti jogok és jogérvényesítési lehetőségek
a) tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről; (hozzáférési jog)
b) kérheti személyes adatainak helyesbítését;
c) kérheti személyes adatainak törlését (az elfeledtetéshez való jog) vagy korlátozását;
d) élhet adathordozhatósághoz való jogával;
e) tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen;
f) jogainak megsértése esetén az Adatkezelőhöz az adatvédelmi felügyeleti hatósághoz, valamint bírósághoz fordulhat.

7.1. Az Érintett hozzáférési joga
Az Érintett tájékoztatást kérhet arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Amennyiben ilyen adatkezelés
folyamatban van, tájékoztatást kérhet:
a) az adatkezelés céljáról;
b) az Érintett személyes adatok kategóriáiról;
c) arról, hogy kik ismerhetik meg a személyes adatokat, különösen, hogy harmadik országba továbbítják-e;
d) az adatkezelés időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól;
e) azon jogáról, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
f) az adatvédelmi Felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról;
g) ha az adatokat nem az Érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információról;
h) az automatizált döntéshozatal tényéről, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.

7.2. A helyesbítéshez való jog
Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes
adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az Érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett
kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
7.3. A törléshez való jog (az elfeledtetéshez való jog)
Az Érintett kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törli a rá vonatkozó személyes adatokat:
a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b) az Érintett hozzájárulását visszavonta, feltéve, hogy a további adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és az Adatkezelőnek nincs elsőbbséget élvező jogszerű indoka az adatkezelésre;
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére közvetlenül a gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatosan – a szülői felügyeletet gyakorló személy hozzájárulásának hiányában – került sor.
Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével az Adatkezelő megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket arról, hogy az Érintett kérelmezte tőlük is a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
Az Adatkezelő nem törli az adatokat, ha az adatkezelés:
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából szükséges;
b) a személyes adatok kezelését előíró, uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése érdekében szükséges;
c) közérdekű archiválás, tudományos és történelmi kutatási vagy statisztikai célból szükséges és a törlés lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné az adatkezelést;
d) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges (pl. az adatokra bírósági eljárásban, bizonyítékként való felhasználás céljából van szükség).

7.4. Az Adatkezelés korlátozásához való jog
Az Érintett az adatkezelés korlátozására jogosult az alábbi esetekben:
a) az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizni tudja az adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, de az Érintett ellenzi az adatok törlését, ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
d) az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.
Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az Érintett kérésére az Adatkezelő tájékoztatja az Érintettet a címzettekről, valamint az érintetti jogok gyakorlása körében benyújtott kérelme nyomán megtett intézkedésekről.

7.5. Az adathordozhatósághoz való jog
Amennyiben a személyes adatok kezelése az Érintett hozzájárulásán vagy az Érintettel kötött szerződésen alapul vagy az adatkezelés
automatizált módon történik, az Érintett kérheti az Adatkezelőtől, hogy a rá vonatkozó, az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott
személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, azokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa,
vagy kérheti, hogy az adatait az Adatkezelő továbbítsa közvetlenül egy másik adatkezelő részére, amennyiben ez technikailag
megvalósítható.
7.6. A tiltakozáshoz való jog
Amennyiben a személyes adatok kezelése az Adatkezelő jogos érdekén alapszik, az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével
kapcsolatos okból bármikor tiltakozzon személyes adatainak az Adatkezelő által jogos érdek alapján, valamint profilalkotással
kapcsolatosan megvalósított adatkezelései ellen. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat csak akkor kezelheti tovább,
ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos érdekek indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett
érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez
kapcsolódnak.
7.7. Jogorvoslati lehetőségek
Jogai védelme, érvényesítése érdekében az Érintett az Adatkezelőhöz, a Felügyeleti hatósághoz és bírósághoz fordulhat az alábbi
elérhetőségeken:
– Adatkezelő: Pribék Ferenc (1043 Budapest, Berda József utca 34.)
Email cím: email@pribekferenc.hu
Az Adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb 1 hónapon belül, írásban, közérthető formában, a kérelemmel megegyező módon megadni a tájékoztatást.
– Felügyeleti hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.; Email: ugyfelszolgalat@naih.hu)
– Bíróság: A pert az Érintett – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani.

8. Egyéb rendelkezések
Az Adatkezelő jelen Tájékoztatót évenként felülvizsgálja. Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Tájékoztatót egyoldalúan
módosítsa. Adatkezelő akkor is köteles a jelen Tájékoztatóban írtakat felülvizsgálni, ha lényeges jogszabályváltozás lép hatályba,
vagy ha adatvédelmi, adatkezelési folyamatai, eljárásai lényegesen megváltoznak. Ilyen esetekben a jelen tájékoztatót az Adatkezelő
megfelelően módosítja, és honlapján közzéteszi, egyben felhívja a figyelmet a változásokra. A honlap nem felelős más, külső weboldalak
adatkezelési gyakorlatával kapcsolatban. Az Adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok
megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely Érintett e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért,
hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást.